Csak azt szabad megtartanunk, ami épít – Elengedések felnőttszemmel

Születésünktől fogva ragaszkodunk és elengedünk. Életünk ritmusa ez, akár a lélegzés. Van, amit magunkban tartunk, van, amit szélnek eresztünk. Olykor könnyebben, máskor nehezebben. Bárhogy is alakul, mindkettő életünk kihagyhatatlan, szerves része. Korábban a gyermek nézőpontjából szemléltük az elengedés kérdését, most pedig a felnőttek világában teszünk rövid körsétát. Dr. Hídvégi Márta pszichológust hívtam idegenvezetőnek, hogy az elengedések sokszor labirintusszerű útján eligazítson.

– Vannak olyan sérelmek, traumák, rossz élmények, amelyeket gyermekkorunk óta cipelünk magunkkal. Meg lehet tőlük szabadulni valahogyan?
– A gyermekkorban átélt traumák egy részét szerencsére nem kell „átcipelnünk”. A traumák bizonyos típusú személyiségeket jó irányba is alakíthatnak, ugyanis ha el akarok kerülni olyan helyzeteket, amelyeket átéltem, akkor erre tudatosan törekszem. Más személyiségű ember viszont beleragadhat a traumák emlékébe, akár tudattalan szinten is. Szorongó lehet, vagy éppen a szorongását enyhítendő, belemenekülhet rossz kapcsolatokba, akár alkoholba is. A felnőttkori szorongásokban, depressziókban, rossz párválasztásban, rossz munkahely-választásban benne lehetnek a gyermekkori mintázatok. Ha az illető elkezdi elemezni, vagy szakember segítségével feltárja a pszichés problémái okát, az segít. Természetesen segít a tudatosság, az élettapasztalat, sőt a felnőttkori jó társas környezet is.

A fojtogató múlt feldolgozása, majd elengedése hosszú lelki munkát igényel. Ez egy komoly gyászmunka. A múlt érzelmi emlékeinek hatása, a jelen nehézségei és a jövő bizonytalansága nehezítheti az elfogadást. Nem lehet megúszni a gyászreakciót. Ezenkívül az elmúlt jót is nehéz elengedni.

Millió pszichológiai hatás befolyásol minden érzelmet, cselekedetet, helyzetet, viselkedést. Így az elengedés stratégiáját is egyénenként befolyásolja az örökölt sors, a szülői minta, a tanulmányok, az átélt traumák, de az átélt pozitív események, érzelmek, anyagi biztonság, támogató társas kapcsolatok – elismerés, szeretet, szerelmek is.

– Egy felnőttől – akár szülői, akár szakmai vagy általános emberi szerepben – sokszor maximális odaadást, rugalmasságot, nyitottságot várunk el. Megalapozott ez az elvárás?
– Az nagyon veszélyes, ha maximális az elvárás odaadásban, rugalmasságban, nyitottságban. Az lenne a kívánatos, azt szeretné mindenki – gyermek is, felnőtt is –, hogy értsék meg őt, és ismerjék el a pozitív tulajdonságait; segítsék őt, ha nem tud elég nyitott, őszinte lenni. Minden embernek empatikusnak kéne lennie minden szerepében: szülő–gyerek, férj–feleség, főnök–beosztott, tanár–diák kapcsolatban is. Hiszen ha megértéssel, érdeklődéssel fordulunk egymáshoz, azt azonnal észreveszi a másik, és hálás tud lenni ezért a figyelemért. Meg lehet szelídíteni gyerekeket, felnőtteket egy-egy jó szóval, egy-egy finom gesztussal, segítő kommunikációval, jó tanáccsal.

– A munkahelyi konfliktusokban, a főnökkel, munkatársakkal vagy beosztottakkal való viszonyban hogyan lehet megtalálni az elengedés egyensúlyát? Mit érdemes elnézni, és mit nem szabad szó nélkül hagyni?
– A munkahelyi konfliktuskezelést több szakterület szakemberei is tanítják. Pszichológusok, coach-ok konfliktuskezelő tréningeket tartanak, kommunikációfejlesztő technikákat tanítanak. Nagyobb cégek, vállalatok élnek is a lehetőségekkel. Sajnos több munkahelyi közösséghez nem jutnak el ezek a lehetőségek, és bizony hosszú, kínos helyzetek keletkeznek, több embert hosszan megsebezve.

Ha a főnök elnézi a hibákat, azzal nem tesz jót a közösségnek, mert a hibázó emberre haragudni kezdenek a többiek. Ha az egész közösség valamilyen álhumánumból elnézi a munkatársuk hibázását – például azért, mert szegénynek sok baja van a családjában –, akkor a hibázó munkatárs nem fogja észrevenni, hogy neki egyenlő munkateljesítményt kéne nyújtania, és akár el is szemtelenedhet.

A szőnyeg alá söprés nagyon veszélyes, mert feszültséget gerjeszt az egész közösségben.

Mindent meg lehet beszélni megfelelő higgadtsággal, asszertív kommunikációval. Egymás megbecsülését jelenti, ha őszinte támogató légkörben, világos elvárások mellett dolgoznak a közösségben.

– A házasságokat sok esetben megmérgezi a szülőkhöz kötődés problematikája. Mennyire kell elszakadnunk a szülői háztól, egyáltalán el tudunk-e szakadni? Milyen okai és következményei lehetnek, ha nem sikerül a leválás?
– Ha az elengedés egészséges határáról beszélünk, akkor csak azt szabad megtartanunk, ami épít, ami lelki egyensúlyt biztosít. Ha mások befolyásolnak bennünket, hogy elszakadjunk valakitől, valamitől, az frusztráló helyzetek elé állít. Ezekben a helyzetekben problémamegoldó képességünk segít. Ha az elszakadási problémáktól menekülünk, az nem szűnik meg, hanem őrlődhetünk rajta, a tudattalanunkból újból és újból előtör az emlék. Súlyos lelki problémákat, pszichoszomatikus zavarokat okozhat.

A szülői háztól nem kell elszakadni soha. Időben változó, megfelelő szerepeink, kapcsolattípusaink vannak a szüleinkkel kamaszkorunkban, fiatal munkakezdőként, házasságunk után, gyermekeink születése után. Amikor kialakul a saját identitásunk, önmegvalósításra törekszünk. Akkor van baj, ha mások elvárásának akarunk megfelelni, ha mások nem akarnak bennünket elengedni. Az egyik legnagyobb konfliktushelyzet az életben a leválás a szülőkről. Ha a szülők ezt elszakadásnak élik meg, az elengedés technikájával nem tudnak bánni, akkor a gyermekükben lelkiismeret-furdalást okozhatnak, saját magukban pedig a szeretet átalakulhat szemrehányássá, haraggá.

Nagyon nagy konfliktusforrás az is, ha a párkapcsolatban egyensúlyvesztés történik: például ha a párunk családjára féltékenyek vagyunk, vagy haragszunk a párunkra azért, mert szerintünk túl sokat foglalkozik a saját családjával; vagy éppen a szülők nem elégedettek a párválasztással. Sokszor ez feloldhatatlan, tragédiák sorát tudnám példának hozni az ilyen helyzetekre.

A másik véglet is gyakori: a szülőkkel nem törődő fiatal vagy idősebb párok esetében az elhagyott, elhagyatott szülők szenvednek, hiányzik nekik, hogy nem láthatják unokáikat. Számtalan rossz élethelyzetet ismerek.

A jó példák bemutatására lenne szükség, azokból lehet igazán tanulni.

– Ragaszkodásunk a tárgyakhoz – azok túlzott gyűjtögetése vagy épp könnyed selejtezése – mit árul el rólunk?
– Ha nem ismerjük az adott személyt, aki szenvedélyesen gyűjtöget vagy éppen selejtez, akkor nem tudhatjuk, hogy milyen okból is teszi ezt, tehát ez az egy túlzott tevékenysége nem árul el róla semmit. Megrökönyödést, ellenszenvet, értetlenséget érezhetünk iránta, de vigyázzunk: a tárgyakhoz való viszony egyik szélsősége sem kóros önmagában, ha tudatos határt szab neki a gyűjtögető vagy a selejtező. Lehet, hogy mi könnyed selejtezőnek vagy kóros gyűjtögetőnek jellemzünk valakit a környezetünkben, de számára ez egyáltalán nem könnyed vagy kóros, hanem az elhárító mechanizmusának egyik megjelenési formája.

– Az önmagával és másokkal harmóniában élő ember hol helyezkedik el az elengedés és ragaszkodás közötti skálán?
– Én a kérdésbe már-már a választ is beleérzem. A saját magát jól ismerő, reálisan elemző ember ráérez arra, hogy bizonyos traumákat, csalódásokat, rossz döntéseket muszáj elengednie, ezt el kell fogadnia. Mert ahol sok teher van, ott elengedés nélkül egyre nehezebb terhekkel éljük az életünket.

Olyan személyeket, dolgokat, érzéseket, helyzeteket, emlékeket kellene tudatosan elengednünk, amelyek a mindennapjainkat nehézzé teszik, és a jelenünkben nem engednek jó irányú változást.

Nagyon erőteljes lelki munkát kíván a szeretteink elengedése, akik biztonságot jelentettek számunkra. Nem könnyű beletörődni a támogató kapcsolat hiányába, hogy újból kiegyensúlyozottan, jó közérzettel tudjunk élni. A tudatos jelenlét (mindfulness), a pozitív gondolkodás segít. A harmóniát kereső és megtaláló ember szerencsés, mert egyensúlyban tud élni a múltjával, nem rágódik a múlt döntésein, hiszen a jelent éli meg, és a jövőjét építi. Ehhez önbizalom, jó önismeret, támogató személyi és tárgyi környezet szükséges.

 

Az interjú megjelent: https://kepmas.hu/csak-azt-szabad-megtartanunk-ami-epit-elengedesek-felnottszemmel


Ⓒ DR. HÍDVÉGI MÁRTA, 2020

YouTube Facebook
Szoftverfejlesztés, webfejlesztés