Bármi lehet megbélyegző

 

Remélem, hogy hasznos olvasmány!

A gyógypedagógusok és a pszichológusok igyekeznek világos, egyértelmű kategóriákat, meghatározásokat használni a fogyatékos emberek megnevezésére. Ez a cikk példázza, hogy pontosan, szabatosan kell megneveznünk a fogyatékos embereket, ha róluk beszélünk, írunk! Erre buzdítom a gyógypedagógus és a pszichológus szakmában dolgozó, fogyatékos emberekkel foglalkozó szakembereket és a közbeszédet befolyásoló médiát is. A következő írás bemutatja a buktatókat."

Bármi lehet megbélyegző

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis termettel élő lányka, akit Piroskának hívtak. Édesanyja elküldte őt egy kis elemózsiával az öregséggel élő nagymamához. Útközben találkozott az ordassággal élő farkassal?

Hamarosan így fogunk majd mesélni kisgyermekeinknek, unokáinknak. Nem bajlódunk többé annak kimondásával, hogy Piroska kistermetű, hogy a nagymama öreg, a farkas pedig eredendően ordas. És nem csupán mesélni fogunk így új módian, finomkodón, de a mindennapokban beszélni is. Elhagyjuk a pontos jellemzést, minősítést szolgáló jelzőket, nehogy személyiségi jogokat sértsünk. Senki nem szeretne bíróságra mászkálni azért, mert Piroska kikéri magának az ő testi fejletlenségére utaló, diszkriminatívnak vélt kistermetűt. A virulens, wellness-centrumokba járó nagymamát sem lesz tanácsos öregnek titulálni (még a mesében sem). A farkas pedig akármilyen gonosz is valójában és von Haus aus, az ordas jelzőért torkunknak ugorhat.

Nincs messze az idő, amikor nyelvünk a Kazinczy-féle nyelvújítást lepipáló nagy változásokat fog produkálni. Tele lesz a média és a közbeszéd ilyen mondatokkal:A tudatlansággal és hiszékenységgel élő embert csúnyán rászedték. A szerelemmel élő ifjú virággal várta szőke hajjal élő kedvesét. A pattanásokkal élő kiskamaszt pulykatojásnak csúfolták társai. A lúdtalppal élő pincér csak sokára ért oda a korsó sörrel. Az orvos azt tanácsolta, hogy a lázzal élő beteget priznicelni kell. Stb.

Nem ettem nadragulyát, a fenti ironizálást egy mindinkább elharapódzó nyelvi divat provokálta ki belőlem. A rendszerváltást követő években figyeltem fel először a médiában gomba módra szaporodó eufemizmusokra a megváltozott munkaképességű, a hátrányos helyzetű és/vagy fogyatékos emberekről szóló tudósításokban, nyilatkozatokban. A nyelv változásai - mint az, köztudott - mindig szemléletváltozást tükröznek. Mondandóm lényegére térve, mint gyógypedagógust vitára késztet a fogyatékkal élő kifejezés, és külön a fogyaték szó maga. A Révai Nagy Lexikonban nem található fogyaték címszó, csak a fogyatékos, fogyatkozás szavak szerepelnek benne. A Magyar Értelmező Kéziszótárban viszont a következőket találtam: Fogyaték = 1. Rég. Fogyás, 2. Katonai létszám, állomány csökkenése. (Fogyatékba vesz vagy helyez) Vagyis töröl az állományból.

Fogyatékos és/vagy megváltozott munkaképességű emberekre a gyógypedagógia történetében és a hétköznapi szóhasználatban - egészen a közelmúltig - ezt a kifejezést sehol sem használták. Mint már említettem, az elmúlt években lett divatszó. Jó tíz éve még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, amikor a tévé- és rádiókommentárok, valamint az újságok szövegébe belopódzott a "fogyatékkal élő" kifejezés. Rossz hangzásúnak, körülményeskedőnek éreztem, nehézkesnek tartottam (ma is!), de azt hittem hamar eltűnik a média szótárából. Nem így történt. Terjedni kezdett, s ma már "civilek" beszédében is tetten érhető. Sokszor úgy érzi az ember, a nyilatkozók szinte egymást túllicitálva használják, mintha ezzel is bizonyítani akarnák: mennyire megértők, toleránsak ők a testi, szellemi másságok szenvedő alanyaival szemben. (Az igazsághoz tartozik, és a média védelmére le kell szögezni, hogy az csak tovább szajkózta ezt a rosszul megválasztott szót. A nagy "nyelvújítás" - sajnos - gyógypedagógus-berkekben született. A jó szándék persze nem vitatható!)

Hogy lényegében mi a bajom a fogyaték és fogyatékkal élő szóval, kifejezéssel, összefoglalva a következőképpen tudom megfogalmazni: Nem az elfogadhatatlan a számomra, hogy új kifejezés született a fogyatékos emberek humánusabb elnevezésére, hiszen a nyelv maga is egy élő organizmus. Az nem tetszik, hogy ez a szó és szókapcsolat pontatlanabb a kiváltani szándékozott fogyatékos és fogyatékosság szavaknál. Beszédben és írásban rosszul alkalmazható, mert merev. Pontos meghatározás helyett ködösít. Mesterkélt. Az egyes fogyatékosság-típusokhoz nem kapcsolható. Használatos a látásfogyatékosság, mozgásfogyatékosság, hallásfogyatékosság stb. elnevezés. De vajon lehet-e látásfogyatékot, mozgásfogyatékot, hallásfogyatékot stb. mondani vagy írni nyelvi erőszaktétel nélkül?

"A fogyatékossal szemben a fogyatékkal élő olyan embert jelent, akinek a lényegéhez nem tartozik hozzá a fogyaték, aki csak együtt él azzal, akár egy albérlővel. Ez hazugság." - olvastam a Szabad Föld Vakablak rovatában (2003. szept.26.) Rákh Géza cikkében. Nagyon egyetértek vele. És még azzal egészíteném ki, hogy beszédében az ember - praktikus okokból: időtakarékosság, gyorsaság, pontosság, lényegre törés stb. - egyszerűsít, képez vagy összevon szavakat. Ezzel szemben a fogyatékkal élő ember négy betűvel hosszabb is a fogyatékos ember kifejezésnél. (A fogyatékossággal élő ember - mint köztes megoldás - sem sokkal szerencsésebb kifejezés.) Meggyőződésem, hogy az általam kifogásolt, merő jó szándékból született kifejezések alkalmazása sem óvja meg az érintetteket egy esetleges kirekesztéstől.

Bármi lehet megbélyegző, csak idő kérdése, ha a leereszkedő, álságos jótékonykodás mögött a szándék nem meggyőző. Évekkel ezelőtt, amikor a demográfiai hullám csúcsán sok gyermek született hazánkban, egy lakótelepi iskolában egyszerre hat első osztály indult szeptemberben. A kis elsősök tájékozódását iskolájukban azzal segítették, hogy az osztályajtókra egy-egy ismert gyümölcs óriási képét ragasztották. Ez eddig rendjén is volt. A párhuzamos osztályok nagy száma viszont életre keltette a pedagógia alvó kis (?) ördögét: a szelekciót. És most ne matematika-, testnevelés-, ének-zenetagozatra stb. gondoljanak? Az történt, hogy a sorrendben hatodik, szilva jelű osztályba kerültek a visszahúzódó, lassabban érő gyermekek (óvodai jelzések alapján). Nem fogyatékosok! Mégis, pár nap elteltével a szünetben már önfeledten csúfolták őket a többiek. Kórusban kiabálták feléjük: "Hülye szilvások!"

Ezt a példát azért említettem, mert úgy gondolom, az eufemizmusok - amennyiben társadalmi igény szüli őket - fontosak, de a jó szándék nyomban visszájára fordul, ha fölöslegesen, indokolatlanul alkalmazzuk azokat.

Ilosvai Ferenc


Ⓒ DR. HÍDVÉGI MÁRTA, 2020

YouTube Facebook
Szoftverfejlesztés, webfejlesztés